Abend András m. kir. méhészeti vándortanító és a szabadságharc érdemes vitéze, 1827-ben született Aradon, és 1911-ben Nagyenyeden hunyt el. A méhészet iránt már ifjú korában vonzalmat tanúsított, ő volt az aradi és Arad megyei modern méhészet atyja. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után Aradon telepedett le iparosként, majd ezt követően Kevermesre költözött. Feleségét Rózsa Annának hívták, és egy lányukról tudunk, Emíliáról, aki 1874. október 18-án 19 évesen ment férjhez Jó Károlyhoz.
Számos díjat és elismerést kapott, az 1880-as évektől kezdődően rendszeresen olvashatjuk a nevét a különböző méhészeti szaklapokban. Életéről és munkásságáról a Magyar Méh című újság 1906. júliusi számának 125. oldalán olvashatunk részletesen.
„Az elemi iskola elvégzése után mindjárt az élet nehéz küzdterére lépett ki, de fáradságos munkája mellett folyton tanult idehaza és a külföldön s mint művelt iparos nagy tiszteletben állott. A méhtenyésztés iránti vágya falura vitte, hol kizárólag a méhtenyésztésnek élt. Nősülése után Kevermesen 1853-ban egy pár rajra s véletlenül egy rossz Dzierzon-kaptárra tett szert. E kaptáron mesterkedett azután, hasonlóakat próbált csinálni, sőt praktikus újításokat is tett rajta, keretekkel látta el. Szorgalmát nemsokára siker koronázta és 1860-ban már virágzó méhese volt, melynek jelentékeny jövedelmével életének anyagi terhein képes volt könnyíteni. Nagy méhészete volt, melyet kiváló szakértelemmel és jövedelmezőleg kezelt s nagy lendületet adott annak, midőn Dzierzon üzeme hazánkba is beszivárgott. Az 1863-iki sanyarú esztendő az ő méhesét is nagyon megviselte, amennyiben 105 családra felszaporodott méhállományát 25-re volt kénytelen egyesíteni, de ezekből is csak 14 telelt ki s hozzá még olyan silány állapotban, hogy bennük sem lehetett bízni. Ám a csüggedhetetlen méhész szakavatott keze méhecskéivel csodát műveltetett; mert az elcsigázott 14 törzsből az 1864-iki kitűnő év nyarán 100 erős család lett, melyek e mellett a mézfölöslegből még 550 frt jövedelmet is adtak. Hogy azonban a tartózkodási helyén levő silány mézlegelőn újabb megpróbáltatás ne érhesse, méhállományának nagy részét szomszéd birtokosoknak eladta, kikötvén, hogy méheiket ápolni is fogják. Ilyképen azután maga sem tudta hogyan jutott hozzá, csak azon vette magát észre, hogy a szomszédos Arad, Békés és Csanád vármegyék kezdő méhészeinek méhészmesterévé vált. Ezek pedig annyira megbecsülték tudását, hogy két lótartást és kocsit, valamint 1200 frt évi fizetést ajánlottak fel neki fáradozásáért. 1875-ben 55 méhcsaládja volt. Ámbár Abend Andrást vagyonkája és méhészete más vármegyéhez fűzte, aradi maradt ő szívvel és lélekkel s a mi jót, hasznosat méhei körül észlelt és tapasztalt, nem késett azt átplántálni aradvárosi és aradvármegyei ismerősei közé. Méhészeteket rendezett be s kezelte azokat mindaddig, mig alkalmas kezelőre rábízhatta. Fáradtságot nem ismerve, vándorolt faluról-falura, birtokról-birtokra, oktatott elméletileg és gyakorlatilag s egyik méhest a másik után rendezte be. Már akkor apostola volt ő az okszerű méhtenyésztésnek. Érdemeinek jutalmát megtalálta, mert a midőn a méhtenyésztés tanítása a kormány által meghonosíttatott, mint méhészeti vándortanító a Vl-ik kerületbe, Erdélybe, jutott. Arad szab. kir. városában a 60-as évek elejétől kezdve egészen az 1880 ik év végéig első méhészeti szaktekintély volt Prohászka Ferencz városi gazda. A méhtenyésztés ismereteibe sok másokkal együtt, őtet is Abend András vezette be. Lelkesedéssel és híven viselte késő aggkoráig fáradságteljes hivatalát s nagy azoknak a száma, kiket szavainak behízelgő, meggyőző erejével, az okszerű méhészet nemes ügyének megnyert. A magyar országos méhészeti kiállításon 1883-ban bronzérmet nyert. 1885-ben kinevezték m. kir. méhészeti vándortanítói állásra és 1904-ben történt nyugalmaztatásáig odaadó buzgalommal élt hivatásának. Állandóan az erdélyi részekben működött, hol magvas és szakszerű előadásával csak hódítani tudott s kerületének minden részében szeretettel fogadták, ha megjelent, népszerűsége közmondásossá vált. A méhek életébe tisztán látott s minden irányú működésüket jól ismerte.”
