A Békés megyei néphagyományok közül az egyik legelevenebben élő és feltűnést keltő a Kevermesen évről-évre megismétlődő Szent Iván napi tűzgyújtás szokása. A formájában és tartalmában már jócskán megkopott szokás még mindig egyike azoknak, amelyek figyelmet, azon túl pedig megbecsülést érdemelnek.
A máglya megrakásban és a tűz átugrásában csak a fiatal gyerekek vesznek részt, legfeljebb 16-17 éves korig. Este felé 19:00 tájban kezdik összegyűjteni a tűznek valót, ami rőzséből, de leggyakrabban kukoricaszárból és cirokszárból áll. Jellemző a község népeinek takarékosságára, hogy a tűzrakáshoz leggyakrabban csak törött szárat adnak, ami amúgy is szemétbe, dudvába kerülne. A gyermekek azonban hogy szép kúp alakú legyen a máglya leginkább otthonról el-el csennek egy-két kéve ép száríziket vagy cirokszárat, amit a felnőttek nem is néznek olyan szigorú szemmel. Annál is inkább elnézőek, mert a készülődés és majd a tűz bennük is sok kedves fiatalkori emléket idéz és mert majd maguk is ott lesznek a tűz közelében. A tűzrevaló hordozásában a „csöppek” a 3-5 évesek is részt vesznek. Még a szomszéd utcából is hoznak tűzrevalót, de azt nem teszik a többihez, hanem lesik, hogy mit csinálnak a nagyok és maguk is kis máglyát raknak. És, hogy a készülődés nemcsak a fiatalok ügye, hanem igazi izgalommal várják az eseményt a felnőttek is. Sötétedésre benépesülnek az utcák és a fiatalok türelmetlenül nyüzsögnek a meggyújtandó szárkúp körül. Az ünnep eredetéről azt tudják, hogy a tűz gyújtása Keresztelő Szent János lefejezésének az emlékére történik.
