A jegyzői hivatal valószínűleg egyidős a községgel, az első jegyző, Szabó Pál neve azonban csak 10 évvel később, 1825-ben tűnik fel egy iraton. Mivel ekkor sem plébánosa, sem tanítója nem volt a községnek (ekkoriban gyakori volt, hogy a plébános vagy a tanító látta el a jegyzői feladatokat is), így a jegyző személye minden korban elkülönült ezektől a hivataloktól. Arról nem maradt fenn információ, hogy mikor kapott az uradalomtól vagy a községtől saját lakást, de 1868-ban már biztosan állt egy jegyzői épület a ma is látható ház helyén. Ennek az évnek a júliusában ugyanis az épület egy része a „lángok martalékává lett”. Szerencsére csak a teteje égett le, az iroda és a lakrész nem. A tetőt felújították, ám 1873-ban a régi helyén egy újat építettek, amelynek év végén a folyosóján már befolyt a víz. Az épület mindvégig az uradalom tulajdonát képezte, az 1906-os parcellázást követően azonban 5000 koronáért megvette azt a község.
Nemeskéri Kiss Vilmos jegyző többször is szót emelt az épület állapotával kapcsolatban, mígnem 1908-ban elhatározták, hogy a régi helyén egy újat építenek. Ezt még abban az évben lebontották, az anyag egy részét eladták, ami összesen 800 koronával járult hozzá a teljes, 15998 koronás költségvetéshez. Az építkezést (amely párhuzamosan haladt a nagyvendéglő építésével) versenytárgyalás előzte meg, amelyen három ajánlattevő közül végül 1908. május 27-én a makói Csorba József ajánlatát fogadták el. Az épületet 1909-ben adták át, és egészen 1945-ig szolgált jegyzői lakásként. Ekkortól székhelye volt a máriavitáknak, az MNDSZ-nek, 1957–58-ban rendőrségként, 1958–1961 között idénybölcsődeként, majd 1961-től állandó bölcsődeként funkcionált az 1990-es évek elejéig. Ma üresen áll. Régebben konyhakert is tartozott hozzá.
