Kevermes a trianoni békediktátum következtében az ország közepéről a határ mellé sodródott. Ez olyan feladatok elé állította a község elöljáróságát, amelyre a település történetében nem volt példa. Amellett, hogy a falu elveszített, majd rövidesen visszakapott Romániától bizonyos területeket, szembe kellett néznie a határvédelem feladataival is. Ennek nyomán határőrség települt Kevermesre, de a személyzet ellátása nem volt biztosított. 1921. novemberétől a helyi vámőrséget a község kénytelen volt átköltöztetni egy másik épületbe, ahol egy iroda, három legénységi szoba, egy konyha, egy kamra és egy istálló volt, az udvaron egy pincével és kis kerttel. A bérleti díj 5000 korona volt évente, a szerződés két évig élt.
1922. augusztus 15-én bejelentették, hogy a helybeli vámőrszakasz parancsnokság és legénység részére 20 millió korona költséggel egy kétemeletes, 20 lakószobás és egy egyemeletes, 12 lakószobás épületet építenének fel a külterületen. Erre a község felajánlotta, hogy a saját telkén is felépíthetnék azt. Kijelölték a piactér melletti, 2 hold 236 négyszögöl kiterjedésű területet. A jegyzőt utasították, hogy Budapesten intézkedjen ebben az ügyben a Pénzügyminisztériumnál. Augusztus 17-én a községi bíró és a jegyző be is adta a kérvényt a Pénzügyminisztérium vámőrségi ügyosztályához. A válasz szeptember 4-én érkezett meg, és ebben elfogadták a terület felajánlását. A szerződéskötést is ezen a napon szavazta meg a képviselő-testület 23 igen és egy nem szavazattal. K. Fodor József és Fejes Menyhért képviselők, valamint a községi bíró lettek kiküldve a szerződéskötéshez, amelynek a község annyi feltételt szabott, hogy szépészeti és kényelmi szempontból a legénységi laktanya az 595., míg a tiszti pavilon a 601. és 602. helyrajzi számú telken épüljön fel. A szerződést ugyanakkor nem a falu érdekei szerint állították össze, kikötve, hogy ha Magyarország határai egyszer változni fognak, akkor a községnek elővásárlási joga lesz az épületekre, illetve ha nem tartanak igényt az épületre, akkor a telek árát megkapják.
Időközben már el is kezdték a munkálatokat. November 24-én az építő mérnökök (Katona, Székely és Molnár nevezetűek) a községet kérték, hogy az építéshez bocsássanak rendelkezésre díjmentesen homokot. Ezt a képviselő-testület elutasította, és köbméterenként 50 koronát kért érte. Mivel a vállalat már ezt megelőzően is ingyen hordta a homokot, 1923. január 8-án határozatot hozott a testület, hogy a homokért egy összegben összesen 50 ezer koronát fizessen ki a társaság. A szerződéssel azonban továbbra sem volt minden rendben, ugyanis 1923. február 17-én ismét annak tárgyalására került sor. Az elöljáróság bele kívánta venni, hogy ha annak idején nem élnének az elővásárlási joggal, akkor ne csak a telek árát, hanem az évi haszonbérnek megfelelő összeget is megkapja a falu.
A felépíteni kívánt ingatlanok két különböző helyen lettek volna, azonban a község szigorúan ragaszkodott ahhoz a 2000 négyszögölhöz, amelyet kezdetben felajánlott. Ezt követően azonban kiderült, hogy a vállalkozó olyan területet is igénybe akart venni az építkezéshez (a nagyvendéglő mellett), amely nem volt benne a megállapodásban. Ezért az április 14-i ülésen ismét módosították a szerződést. A bonyodalmaknak végül 1923. július 26-án lett vége, amikor is átadták az épületeket.
A határőrség 1961-ben megszűnt a községben, így az épület elvesztette eredeti funkcióját. Üresen azonban nem maradt, hiszen 1962-ben általános iskolai diákotthon, az 1990-es évektől kezdve pedig községi konyha lett. 2022. decemberében a felső emeletet községi tulajdonú vendégházzá alakították át.
