Nemeskéri Kiss Vilmos 1865-ben született (valószínűleg Mágocson) nemeskéri Kiss Zsigmond és Raáb Auguszta gyermekeként, és 1927-ben hunyt el Kevermesen. Édesapja 1881-ben, édesanyja pedig 1897-ben hunyt el Pécsett. A család Deák Ferenc rokonságába tartozott. Deák Ferenc és további két testvére magtalanul halt meg, egyik testvérének, Jozefának viszont volt családja. Ő Nemeskéri Kiss Józsefhez ment férjhez, és összesen hét gyermekük született. Közülük Zsigmond, aki a Baranya megyei Mágocsra került uradalmi számtartónak, rendszeresen levelezett Deák Ferenccel. Zsigmondnak több gyermeke is született (Eleonóra, Jeszenkszky Kálmánné, Pécsett lakott; Karolina, özv. Perczel Kálmánné, Mohácson lakott; Jenő, néhai eszterág-pusztai ispán; Margit, Bodonyi Nándorné, Sellyén lakott; Vilmos, Cornélia és Andor). Közülük Vilmos és Andor Kevermesen éltek és dolgoztak (utóbbi az 1890-es évek vége és 1912 között, később Deszkre került jegyzőnek).
Feleségét Gyenes Etelkának hívták (ő a jegyző halála után Budapestre költözött). Házasságot nem Kevermesen kötöttek, saját gyermekük nem volt. Volt viszont egy nevelt lányuk, Oehring Emerentia (többször Ernaként említik). A lány 1893-ban született Kevermesen, édesapja Oehring József, édesanyja Gyenes Ilona volt. Utóbbi minden bizonnyal Gyenes Etelkának, vagyis Kiss Vilmos feleségének a testvére lehetett, és az anya halála utána ők vették gyámság alá a gyermeket. A család jómódban élt, azonban egy 1904-es feljegyzés szerint a lány taníttatását már nem tudták fizetni, így internátusba adták. Tudjuk róla, hogy előbb 1918-ban Rapcsányi Kálmán kecskeméti főszámvevőhöz ment feleségül, majd annak halálát követően 1922-ben a kevermesi római katolikus templomban adták össze Tájber Oszkár pénzügyi titkárral.
Kiss Vilmos 1891-ben került Kevermesre, jegyzővé választása kalandos körülmények között történt, azonban az idő azokat igazolta, akik rá szavaztak. Természetesen nem tudjuk, hogy mi lett volna ellenkező esetben, de így 1891 és 1927 között, tehát 36 évig ugyanaz az ember töltötte be a legfontosabb pozíciót a faluban Azok, akik kezdetben nem támogatták megválasztását, később szinte mindannyian mellé álltak, és együtt dolgoztak a falu felvirágoztatásán. Az olykor hevesen felszólaló képviselőket óvatosságra, mértékletességre intette, mindig tudta idézni azt a törvényt vagy rendeletet, amellyel valakinek igazat lehetett adni. Munkássága révén épült fel többek között a községháza, a központi iskola, a nagyvendéglő és a vámőrségi laktanya. Mindig megfontoltan, a törvények naprakész ismeretében, becsületesen dolgozott, igyekezett kihozni a legtöbbet a rendelkezésre álló lehetőségekből. Pénz nem nagyon volt ekkoriban a faluban, ám amit kitaláltak, azt igyekeztek megvalósítani. Ő kezdeményezte a hitelszövetkezet és a fogyasztási szövetkezet létesítését is, valamint több kulturális egylet és kör alapítása körül is tevékenykedett. Legnagyobb érdeme azonban egyértelműen az, hogy az uradalom 1906-os parcellázásakor a kevermesi földek nem külső kézbe, hanem a helyi emberek saját tulajdonába kerültek. A munkát ő vezényelte és felügyelte, amiért 25 hold szántóföldre haszonélvezeti jogot kapott, illetve a király a kisbirtokosság érdekében kifejtett hasznos tevékenységéért az arany érdemkeresztet adományozta számára 1908-ban. Ebből az alkalomból díszközgyűlést tartottak a községházán, amiről a Budapesti Hírlap 1908. április 28-i száma is beszámolt.
Az első világháborút követően az októberi forradalom idején a feldühödött, frontról hazatérő katonák őt is felelősségre akarták vonni. A november 2-án, az előző napi eseményeket követően (amikor több kereskedő, módos gazda házát, boltját kifosztották) a jegyzői lak kifosztása következett volna ezt azonban Kiss Vilmosnak az alábbiak szerint sikerült elkerülnie.
„A forradalmi elemek egyik leghangosabb eleme volt Bán Imre községi lakos, egyik szemére kancsal, kellemetlen külsejű ember, berugott állapotban meg egyenesen visszataszító jelenség. Amerikát két ízben is megjárt ember lévén nagy tekintélye volt az „elvtársak” előtt. Bán kb. ezeket a szavakat intézte Kiss Vilmos főjegyzőhöz: Ha ezt a piszkos, ragyás arcomat, melyet te annyiszor pofoztál, megcsókolod, csakis ezen az áron szabadulsz meg a kifosztás alól. Erre a főjegyző Bán Imrét megölelte és megcsókolta. Bán meglepetésében imigyen dadogott. Ugye, ugye, Júdás csókot adott most nekem a főjegyző úr? Az erősen autokrata hírben álló főjegyző e „hősies”? tette tetemesen hozzájárult a forradalmi izgalmak lecsendesedéséhez, amit ő később nem is késett a sikerei közé elkönyvelni.”
Az adásvételi kölcsönök egyösszegben történő, rendkívül kedvező feltétel melletti visszafizetését is ő intézte el, amellyel óriási terhektől szabadította meg a község lakosságát.
1927. május 12-én hunyt el. A halálhírét leközlő lapok egyöntetűen azt írták, hogy temetése a Farkasréti temetőben volt, ez azonban több mint valószínű, hogy nem igaz. A község ugyanis saját halottjának tekintette, temetéséről gondoskodott, és díszsírhelyet kapott a kevermesi temetőben lévő domb északi oldalában. A közgyűlés elrendelte, hogy 2 napig a kocsmák este 9-kor zárjanak be, valamint Bodor József plébános javaslatára arcképének beszerzését határozták el, amelyet a tanácsteremben kívántak elhelyezni.
Sírja ma már sajnos nincs meg a temetőben, így a község történetének talán legfontosabb tisztviselőjének emléke csak a fennmaradt iratokban él tovább.
