Madárfajok

Fürj Coturnix coturnix Országszerte elterjedt költőfaj, amely elsősorban agrárterületeken fészkel. Fészkét a talajra építi. Vonuló, a telet a Száhel-övezetben és az Indiai-szubkontinensen tölti. Kevermesen rendszeres, kisszámú fészkelő. Az elmúlt 20 évben jelentősen csökkent az állománya, ami helyben elsősorban a túlzott vegyszerhasználatnak és a mezsgyék fokozott elszántásának, míg nagyobb földrajzi léptékben a telelőhelyeken történő negatív változásoknak […]

Mezsgyék növénytani és rovartani értékei

Dél-Békés régen a nagy kiterjedésű puszták hazája volt, azonban az ember tájalakító tevékenysége miatt jelentős részük eltűnt. Sajnos e folyamat nemcsak a löszpusztagyepeket, mint élőhelyeket tüntette el, de az ott élő növényfajok lehetőségeit is nagymértékben korlátozta. Sok, korábban gyakori faj eltűnt a tájból, vagy állománya annyira megritkult, hogy az már tulajdonképpen a kipusztulás szélére sodródott. […]

Digitális múzeum

A kevermesi helytörténeti gyűjteményt 2015-ben hozták létre abból a célból, hogy a helyiek és az ide látogatók bepillantást nyerhessenek a község immár több mint 200 éves jelenkori történetébe. A kiállítás 7 kisebb-nagyobb bemutatóteremből áll, amelyek mindegyike eltérő tematika szerint lett berendezve. Tablókon keresztül bemutatásra kerül a település története, a vitrinekben eredeti fényképeket és dokumentumokat csodálhatunk […]

Dr. Bodor József

Dr. Bodor József plébános 1885-ben született Gyöngyöspüspökiben, és 1850-ben hunyt el Jászalsószentgyörgyön. Édesapját Bodor Gábornak, édesanyját Dravnyik Máriának hívták. Bodor Gábor 1925-ben, Dravnyik Mária 1931-ben hunyt el Kevermesen, de itt helyezték örök nyugalomra nagybátyját, Bodor Józsefet és húgát, Bodor Matildot (férje Magócsy Miklós vámosgyörki főjegyző volt) is. Ők négyen egy közös sírboltban nyugszanak. A gyöngyösi […]

Dr. Ullmann Sándor 

1893-ben született Székesfehérváron, és 1944-ben Auschwitzben hunyt el. Édesapját Ullmann Imrének, édesanyját Ullmann Katalinnak hívták. Felesége az a Leipnik Erzsébet volt, akinek édesapja, Leipnik Gyula az 1890-es évek végén költözött Kevermesre, és akinek hosszú ideig vegyeskereskedése volt a faluban. Gyerekük nem született. Életéről – hasonlóan a többi, községben lakó értelmiségi zsidóhoz – nagyon kevés információ […]

Reich Péter

Reich Péter kéményseprő, tűzoltó 1883. szeptember 20-án született Szerbszentpéteren, és 1965. január 1-jén halt meg Kevermesen. Édesapját Reich Péternek, édesanyját Jung Évának hívták. Kevermesre kerülésének időpontját nem tudjuk. Feleségével, Földy Rozáliával 1905-ben kötöttek házasságot. 1906 és 1913 között négy gyermekük született. Reich Péter kéményseprőként dolgozott. Az 1904-ben megalakult Kevermesi Önkéntes Tűzoltó Testületnek alapító tagja, később […]

Oehring Albert

Oehring Albert plébános 1854. november 8-án született Makón, és 1912. november 5-én halt meg Kevermesen. Édesapját Oehring Ignácznak, édesanyját Malinák Jozefának hívták. Az apa asztalosként, szerény jövedelméből tartotta el négy lányát és két fiát. Az elemi iskolát Makón, a római katolikus népiskolában végezte, majd a középiskola első két évében szintén Makóra járt. Ezután Szegedre került […]

Dr. Rosenberg Soma

Dr. Rosenberg Soma 1843. január 15-én született Vizsolyban és 1915-ben hunyt el Budapesten. Édesapját Rosenberg Ábrahámnak, édesanyját Blumberger Rozáliának hívták. Öt testvére volt (Rebeka 1845-ben, Juda 1847-ben, Benjamin 1851-ben, Jeremiás 1853-ban, Feige pedig 1856-ban született). A családnak legalább két tagjának, az egyik testvérnek, ill. az édesapának a sírja ma is megtalálható a vizsolyi izraelita temetőben. […]

Nemeskéri Kiss Vilmos

Nemeskéri Kiss Vilmos 1865-ben született (valószínűleg Mágocson) nemeskéri Kiss Zsigmond és Raáb Auguszta gyermekeként, és 1927-ben hunyt el Kevermesen. Édesapja 1881-ben, édesanyja pedig 1897-ben hunyt el Pécsett. A család Deák Ferenc rokonságába tartozott. Deák Ferenc és további két testvére magtalanul halt meg, egyik testvérének, Jozefának viszont volt családja. Ő Nemeskéri Kiss Józsefhez ment férjhez, és […]

Abend András

Abend András m. kir. méhészeti vándortanító és a szabadságharc érdemes vitéze, 1827-ben született Aradon, és 1911-ben Nagyenyeden hunyt el. A méhészet iránt már ifjú korában vonzalmat tanúsított, ő volt az aradi és Arad megyei modern méhészet atyja. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után Aradon telepedett le iparosként, majd ezt követően Kevermesre költözött. Feleségét Rózsa Annának […]